Mostanában újra ámulatba ejt a jóga mögött meghúzódó vallási hagyomány. A középkori hatha jóga szövegek közül a Siva Szamhitá ihletett meg legújabban. Ebben Siva Parvatinak, kedvesének fejti ki a jóga átfogó tanításait, egészen onnan kezdve, hogy miként jön létre a világ és az a hatalmas tévedés, ahogyan a világot látjuk. Ugyanis a valóság az egyetlen Intelligencia létezése és minden arra irányuló tapasztalat, hogy a világban sokaság van, tévedés, beleértve a mi létezésünket is, mint individuumok. Mégis tévesen azt hisszük cselekszünk és cselekedeteink következményeit elszenvedjük.
A nemtudás (avidjá) által indul gyakorlatilag az a folyamat, amit teremtésnek nevezhetünk. Mindenesetre ha már kibontakozott az egész világ, itt vagyunk mi, akik egy dzsívának nevezett „lélekrész“ által az érzékszerveiken keresztül tapasztaljuk mindazt, ami körülvesz bennünket, egészen addig, amíg rá nem jövünk, hogy nem mi vagyunk a cselekvők, és nem mi tapasztaljuk a cselekvésünk következményeit; mi valójában a végső létező, a mindent átható Intelligencia vagyunk. Ez a paramátman (legfelsőbb lélek) figyeli a dzsívát. Az igazság felderítésével a dzsíva megszűnik létezni.
Mindenesetre a jelenlegi helyzetünkben azt hisszük, hogy vagyunk, nem csak a dzsíva illúziójában tapasztaljuk önmagunkat, hanem egyenesen az információközvetítő érzékszerveink összességével, a testtel azonosítjuk magunkat. De sebaj, a jóga célja, hogy a figyelmet a „valódi“ önmagunkra irányítsuk, befelé. Aztán majd rájövünk, hogy kint is ugyanaz van, ahogy egy edény belsejében lévő tér sem különbözik az edényen kívüli térrel. A Siva Szamhitá szerint a test egy mikrokozmosz, ugyanaz van benne, mint odakint a világban. A fizikai testen kívül feltételez nem fizikai folyamatokat is. Az erről szóló tanítások egyébként később kerültek bele a jógarendszerben, néhány száz évvel korábban Patandzsali jógaszútrái nem említenek belső energiarendszereket.
Itt viszont vannak ilyenek, ahogy bennünk van a Méru hegy is, amely a hindu kozmológiában a világ közepe. Ez ott van a testünk tengelyén is, az ezt körülvevő szigetekkel és az innen sarjadó forrásokkal, folyókkal, ahogy tartalmazzuk az égitesteket is. A jógarendszerek kiemelik a nap és a hold fontosságát, amelyeknek megvan a maga pályája. És természetesen ott vannak a csakrák, a nádik, melyeken a prána, az életerő és a bindu, a tudatosság utazik, hasonlatosan ahhoz, ahogy a vér áramlik az érhálózatban. Szóval a világ vagyunk piciben, persze a végső valóság értelmében mindez nincs, de amíg arra nem jövünk rá, van.
Miközben ettől a szép világképtől átszellemülve gyakoroltam otthon az ászanákat (a jóga rendszernek a testgyakorlatait), egyszercsak előjött a jobb lapockám környékén egy rég elfeledett fájdalom, egy olyan csomó, vagy nem tudom én micsoda, ami elkezdett kilazulni, majd a gyakorlásom végén jól bedurrant. Rég történt velem ilyen, sajnos elkapott a büszkeség, és szétterheltem annyira magam, amennyire csak lehet. Öreg hiba, ami azt hittem már sosem jön elő. Kipróbáltam hát egy izomlazítót, amitől igazán bekábultam, teljesen ellazított, de fokozatosan. Először lepihentem. Lassan lehunytam szemem és akaratomon kívül is a testem belső funkciói felé fordult a figyelmem, ott voltam az izmaimban, a lélegzetemben, a véráramlásomban, szívdobogásban stb. Elég fless élmény volt.
Aztán emlékeztettem magam a Siva Szamhitá soraira és gondoltam ha már így beálltam az izomlazítótól kalandozok egyet a testemben és gondolotban elkezdtem elképzelni a világot a testemen belül. Félig álmodhattam, hiszen egészen nagy átéléssel voltam jelen mindebben. Elképzeltem ahogy a gerincem a méru hegy, és azt is, hogy a hindu istenek mint a világ részei bennem laknak. Úgy gondoltam biztosan mindennek és mindenkinek megvan a maga helye a testemen belül, és a hátamban lévő fájdalom az valami rendelenesség a testemben lévő világegyetemben.
Arra gondoltam, ha mestere lennék a testemben lévő barangolásnak, az összes ilyen kis hibát helyre tudnám hozni valamilyen vizualizációs gyakorlattal. Mi lenne, ha mély meditációba tudnék merülni és barangolnék egyet a belső világomban, megkeresném a problémás helyeket és vizualizációban helyre hoznám a dolgokat. Talán ki lehetne például lazítani begyulladt izomrészeket. Hiszen ebben a testben lévő mély kapcsolódásban hozzáférhetnék a testemhez, kontrollt gyakorolhatnék felette, melyről a valódi nagy jógik valóban híresek.
Aztán persze simán elaludtam és egész nap álmos voltam. Később rájöttem, hogy ilyen belső barangoláshoz nem tudok ellazulni annyira, mint az izomlazítótol. Szóval ez volt az izomlazítós tripem, nem tudtam, hogy ettől be lehet állni, ha az ember előtte jógafilozófiát olvas. Persze ne használjunk ilyen készítményeket ilyesmire, inkább csak izomlazításra. Ne készítsük elő ozora fesztiválra, sem otthoni ejtőzésre, inkább ismerjük meg a testünket, és ha bárki hajlamos az ilyen spiri dolgokra mint én, annak plusz jó móka mindenhez valamilyen transzcendentális világot társítani, aki meg nem spiri, az a testérzeteiben is legalább ennyire el tud mélyülni meditációban, ehhez kiváló lehet egyébként a buddhista vipasszaná meditáció.
Később egyébként a jógagyakorlásom megváltoztatása segített a hátamon, leegyszerűsítettem az astanga sorozatot. Persze flektorral csaltam kicsit.
